Blogom kis ideig hanyagolásának okai...
2010.04.14. 21:44
Élem az életem, úgy mint bárki más, hol boldogabban, hogy kicsit elkeseredetten, csalódottan... 18. szülinapom előtt egy két nappal úgy festett a dolog, hogy rendbejön minden anyukámmal való kapcsolatomat illetően. Erre csak annyit tudok mondani - sorry a kifejezésért - a nagy szart! Ez egyre rosszabb. Csak vívom vele minden apró marhaságon kirobbantott csatákat. Mindenen ő van felháborodva, belémköt, mindenért én vagyok szidva mégha nem is én vagyok az ok. Szerinte a nemsokára eljövő térdműtétem "műbalhé" kitaláció, nincs szükség rá... stb stb. Ja persze ő már csak tudja... Akkor mutassa az orvosi diplomáját. Mostanság ha felhívom kinyom, fel sem veszi, ha fel is veszi elkezdem a mondandómat és egyszerűen leteszi. Ennek ellenére baromi szerencsésnek mondhatom magam: van egy Szerelmem aki ennek ellenére is kitart mellettem, szeret és számíthatok rá és elfogad a hibáimmal, meg mindennel ami én vagyok. Lehet hülyén hangzik de lehet, hogy jobban ismer a saját anyámnál(?) Anya szinte semmit nem tud rólam. Nem is beszélünk szinte semmit. A Párom ezzel szemben mégha nem is mondok semmit, már szimplán a tekintetemből tudja, ha valami bánt, vagy bármi bajom van, vagy ha fáj valamim. Már eljutottam arra a pontra, hogy minél előbb saját lábamra kell állnom és el kell költöznöm itthonról, hisz nem akarom anyám életét mégjobban, tovább keseríteni. ( Ahogy mondta nekem, hogy elrontottam az életét stb stb...) Erre annyit mondok, köszi, hogy világra hoztál, felneveltél és később rendesen "magamra hagytál", címszóval, hogy már nagy vagyok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
